Újra 5 százalék a lakásáfa – Szárnyakat kap a lakáspiac?

Egy hónap múlva felpezsdülhet újra a lakáspiac. Most még mindenki kivár, de januártól a támogatásoknak és a kedvező értékesítési környezetnek köszönhetően újra megmozdulhatnak a vásárlók.

A Property Investment Forum egyik kiemelt témája volt a hazai lakáspiac. A szakértők a kedvezményes áfa leendő hatásait boncolgatták.

Hogyan fog hatni a piacra az 5 pontos otthonteremtési támogatási csomag? – tette fel a kérdést Kiss Gábor, ügyvezető igazgató, Metrodom Kivitelező Kft., a beszélgetés moderátora.

Banai Ádám, monetáris politikáért és devizatartalék-kezelésért felelős ügyvezető, MNB, elmondta, hogy rövid távon a bejelentés még kivárást eredményezhet, de jövő évtől erős keresletre számítanak a szereplők.

A legnagyobb kérdés, hogy erre milyen kapacitása lesz a fejlesztőknek, illetve az építőipari szereplőknek.

A használt lakások esetében főleg az illetékmentesség és a CSOK-os támogatások eredményezhetik az erősebb érdeklődést – mondta el Doron Dymschiz, társ- vezérigazgató, Duna House Holding Nyrt. Az elmúlt hónapban már 5 éves csúcson volt az érdeklődők száma. A járvány okozott némi visszaesést az érdeklődésben, de inkább az látható, hogy felértékelődött az otthon szerepe a többségnél. Mivel várhatóan sokkal több időt fogunk otthon tölteni, fontosabb lett a nagy alapterület, a kert, az erkély, illetve a lakások minősége.

Dr. Ódor Dániel, Partner, Taylor Wessing, elmondta, hogy a felújítási támogatás esetében például nagyon sok részletszabályra lesz szükség, hogy ne lehessen visszaélni a helyzettel. Abszolút látni, hogy be fogja indítani az intézkedéscsomag a fejlesztéseket a következő két évben.

Martin János MRICS, lakóprojektekért felelős igazgató, Wing Zrt., hozzátette, hogy ők is azt várják, hogy a kedvezményes áfa hozzá fog járulni a kínálat bővüléséhez.

Az félreértés, hogy 27 százalékon működik a fejlesztési piac. Nem működik, ez egyszerű matematika, nincs ekkora profittartalma a fejlesztéseknek.

– mondta el Martin János.

Földi Tibor, a Cordia Zrt. igazgatóságának elnöke vegyes várakozással tekint a javaslatcsomagra. Számos pozitív hatása lesz a keresleti oldalra, ugyanakkor a költségoldalon még sok mindentől függ ennek a kimenetele, például, hogy az építőipar hogyan tudja majd tartani a lépést.

Mennyi új lakás fog épülni?

Banai Ádám szerint az új lakások száma a tavalyi 20 ezer körüli maximum után először még csökkenni fog, rövid távon ugyanis nem tudnak elkészülni nagy számban a lakások. Ha vissza gondolunk a korábbi 5 százalékos időszakra, az első két évben 70 ezer engedélyt adtak ki, de ez még nem jelentett átadott lakásokat is.

Óvatos becslésként azt mondhatjuk, hogy a 70 ezres szám az új engedély kérésekben most is elképzelhető.

– mondta el a szakértő. Ugyanerre a kérdésre válszolva Földi Tibor hozzátette, hogy nehéz becsülni a 2021 és 2026 közötti időszak teljesítményét, de a trend egy erős építési engedélyeztetést mutathat 2022 végéig. Ez a vidéki családi házakra és a lakóparki lakásokra egyaránt vonatkozik.

Az átadásokban egy laposan elnyújtott tendenciát várok, hiszen nem fognak minden projektet elindítani 2022-ben, elég ha 2024-ben elindítanak egy építkezést. Csak mi több ezres lakásszámban indítunk el folyamatosan fejlesztéseket.

Martin János elmondta, hogy a realitás, hogy 25-30 ezer közötti engedélyt adjanak ki 2022 végéig, ezután ez feleződhet. Pár év múlva már 15-20 ezer új lakás készülhet el évente.

Mi lesz az árakkal?

Kiss Gábor arról is megkérdezte a szakértőket, hogy mire számítanak az árakkal kapcsolatban. Doron Dymschiz szerint ha a használt lakásoknál hosszú távon, vagyis 10 éves távlatban meg kéne tippelni, hogy kétszer annyiba, vagy fele annyiba fognak kerülni a lakóingatlanok, akkor a kétszer annyira szavazna.

Sokan kérdezik, hogy mikor lehet féláron lakásokat venni a belvárosban, erre mindig azt kérdezem, hogy ha neked lenne egy belvárosi lakásod, akkor most eladnád olcsóbban, vagy várnál fél évet?

– mondta Doron Dymschiz, majd hozzátette, hogy jelentős lefelé mozdulást a lakáspiaci árakban nem látnak, felfelé általában könnyebben mozognak a lakásárak.

Lényegében nincs Magyarországon bérlakáspiac. Miért?

Ódor Dániel elmondta, hogy önmagában már a szabályozás is segíthetne azon, hogy emelkedjen a hazai bérlakások aránya, ami jelenleg nagyon alacsony szinten van. Érdeklődés nemzetközi befektetők részéről is lenne, de ehhez egyszerűbb jogi környezetre lenne szükség.

Itthon az a gyakorlat alakult ki, hogy egy évre bérelnek az emberek lakást, és ezt az időszakot valamilyen szükségállapotként élik meg. Az lenne a cél, hogy egy stabilabb és hosszabb távú megegyezés jöjjön létre a bérlő és bérbeadó között.

A bérbeadó általában azért szereti ezt az egy évet, mert tart a nemfizetéstől, a bérlő oldalán általában a bérletidíj-emelés a kockázati faktor. Ha lenne olyan szabályozás, ami támogatná a hosszú távú bérlést, az is előrelépés lenne. Ezt a jogi keretek megteremtésével, illetve financiális ösztönzőkkel is el lehetne érni.

Forrás Porftolio.hu
portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.